Rólunk mondták

Fontosnak tartjuk, hogy partnereink ne csak a termékekkel, hanem a kiszolgálással és a kapcsolattartással is elégedettek legyenek. Meséljenek ők, miért is dolgoznak velünk:

“Azért szeretem a termékeket, mert amikor bármelyiket használtam magamon, nagyon kellemes élmény. Nem éreztem azt, amit más termékeknél, hogy valami van a bőrömön és nagyon zavar. A vendégeim is nagyon szeretik, és amióta Biodrogát használok, azóta rengetegen dicsérik is, hogy milyen szép a bőröm.” (Kalamény Krisztina, Budapest)

—————————————————————

“Ez volt az első olyan professzionális anyag, ami mindent biztosított, amire szükségem volt a kozmetikus munkám során. A Biodroga mindent teljesít, ami kell egy kozmetikába, egy kozmetikusnak. Arról nem beszélve, hogy tök jó a csapat. (Csorba Zsanett, Budapest)

—————————————————————

“A @biodroga_hungary lányok mindig segítik a munkám kiváló szakmaiságukkal, folyamatos rendelkezésre állásukkal és nem utolsó sorban kedvességükkel. A tegnapi nap folyamán meglátogattam őket és elhalmoztak mindenféle jóval 😍. Megkaptam tőlük A 2019-es naptáromat is, amibe izgatottan várom az időpontokat. Ennek kapcsán egy kedvezményt is hozok nemsokára. Szerintem ez is rengeteget számít egy professzionális márka kiválasztásánál, hogy milyen a képviselet és én nagyon boldog vagyok, hogy őket választottam.” (Szűcs Márti, Szeged)

—————————————————————

“Azért szeretem a Biodroga és az MD termékeit, mert innovatívak, rendkívül hatékonyak, hosszú távon is megőrzik a bőr egészségét (nincs bennük pl. parabén!) és van olyan vendégem, aki Siófokról jár fel a kezeléseimre 🙂 Tanulókoromban jöttetek hozzánk termékbemutatót tartani. Sajnos magam is pattanásos bőrrel küzdöttem akkoriban. Már számtalan pattanásleszárítót kipróbáltam, kerestem a megfelelőt, így persze a Biodroga próbatermékét is kipróbaltam, amit Tőletek kaptam. Nem hittem a szememnek, mikor másnap reggelre ELTŰNTEK a pattanásaim egyetlen alkalom alatt! :O Amely Biodroga termékeket pedig a tankozmetikában használtunk, nem irritálták a bőröm (pedig eléggé érzékeny), annak ellenére hogy fennséges illatuk és állaguk volt! Azt hiszem, ezek alapján döntöttem Mellettetek és milyen jól tettem! <3 Három szó jut eszembe a készítményekről: Tisztaság Egészség Innováció 🙂 ” (Mészáros Dóra, Budapest)

—————————————————————

“Az Institut családot a textúrája, illata miatt szeretem. Nagy előnye a vonzó csomagolás is. Nyilván ez sem lenne gond, ha fehér gyógyszertári tégelyekben lenne minden, de azért örülök, hogy esztétikus is. A masszázskrém a legjobb evör!!! A hatása is és dolgozni is vele! Nincs párja! Az MD családot a szérumok, savak miatt imádom. Ezen kívül kértek már úgy arckrémet tőlem, hogy ne legyen illata. Szerencsére allergiás, túl érzékeny vendégem még nem volt, de megnyugtató, hogy alternatívát tudok kínálni, ha mégis befut egy-kettő. A “ Made in Germany “ számomra mindenben egyfajta biztosítékot jelent a minőségre nézve. Anno erre kaptam fel a fejem és ez keltette fel az érdeklődésemet. A másik hívó szó a gépek mellőzésének lehetősége volt! (Akkor még Dr. Hauschka kozmetikus szerettem volna lenni ) Ugyanakkor nem is zárja ki, így nagyobb mozgásteret ad. Biodrogával vizsgáztam. Azt gondoltam, hogy a lehető legjobbat választottam, de nem terveztem hosszú távra. De egyszerűen beleszerettem! Belétek is! Viszont az alatt az átmeneti idő alatt, míg nem ti forgalmaztatok – nagyon sajnáltam ugyan – is Biodrogát vásároltam. Nekem nem szempont az, hogy milyen az emberi tényező egy ilyen kapcsolatban. Ellenben tudom, hogy iszonyú mázlim van, mert még ebben is azt kapom amit a masszázskrémtől! Nem tudnék jobbat, nemcsak elképzelni, de tudom, hogy nincs jobb! Ezért rendkívül hálás vagyok!  Volt még a vizsgám után közvetlenül egy flessem, ami miatt elköteleztem magam. Svájcban, Luzernben sétáltam, a város legszebb részén és belefutottam egy Biodroga szalonba! Abban a pillanatban tudtam, hogy ilyet akarok én is! ( Nem is annyira ami a külcsínt illeti. )  Még mindig ez lebeg a szemem előtt! ️ Egyszer meg is fogom csinálni! Hogy mit is jelent, azt igazából szerintem fent megfogalmaztam. Megbízhatóságot, minőséget, luxust érzetet, ár-érték arányt, exluzívitást, biztonságot.” (Gyenge Noémi, Budapest)

—————————————————————

“Mitől különlegesek a BIODROGA kozmetikumok? Folyamatos fejlesztéssel és kutatással a legfrissebb hatóanyagokat és technológiákat alkalmazzák. Csapatuk az orvostudomány és a kozmetológia legújabb eredményeit használja fel. Minden bőrproblémára biztosítanak csúcstechnológiás kozmetikumokat. MD vonaluk orvos-esztétikai termékeket tartalmaz, amelyek magasabb hatóanyag-tartalommal rendelkeznek, mint az egyéb bőrápolók.” (Szigeti Andrea, Budaörs)

—————————————————————

“Miért szeretem a BIODROGÁT? A termék kiváló! Állaga, illata, tartalma egyaránt. Minden kritériumnak megfelel, ami fontos nekem és a vendégeimnek. A kolléganők kedvesek, figyelmesek, segítőkészségük példaértékű. Egész életemben Biodrogával fogok dolgozni. Nem utolsó sorban, a lányok fontosnak tartják a tájékoztatást és a továbbképzést. Az akciókról nem is beszélve! Köszönöm lányok!” (Takács Kati, Budapest)

—————————————————————

“Szeretek ide járni, mert kedvesek a lányok, jó az oktatás, az anyagok kellemes illatúak és állagúak, a vendégek nagyon jól tudják használni otthonápolásra is. A kabinkiszerelés is jól alkalmazható professzionális felhasználásban, és még az árak is kedvezőek.” (Hankusz Anikó, Budapest)

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.